Következzék életem első és eleddig egyetlen Micheline-csillagos (egy) étterme. Szerencsére meghívott voltam, így az árlaptól el is tekinthetünk. Készülve a találkozóra gondoltam megnézem milyen helyre invitáltak és nem utolsó sorban kiválasztom előre, hogy mit fogok enni, mert az üzleti ebédeken általában nincs ideje az embernek ilyesmivel foglalkozni.

Az étlapot látva még nem is döbbentem meg annyira, eltekintve attól a némileg kellemetlen érzéstől, hogy csak nagyvonalakban volt elképzelésem arról, hogy mi is fog a tányéromra kerülni, ha egy adott fogás mellett döntök. A 18 oldalas borlapot böngészve viszont határozottan úgy éreztem, hogy jó lesz ez nekem. Különösen szívet melengető volt, hogy magyar (Villányi és Szekszárdi) borok is szerepelnek rajta, ami sajnos még Ausztriában is ritkaságnak számít.

Aztán az ételekben sem kellett csalódnom. A fogások a manapság nagyon trendi "alkotás a tányérban" vonalat képviselték, kis mennyiségű, hajszál pontosan összekomponált darabokkal. A választásom alapvetően eléggé az "osztrák tradicionális" vonalba esett, de azért minden fogásban volt valami extra.  Sosem gondoltam volna például, hogy a tökmagleves habosítva kifejezetten könnyed előétellé válhat. A Mozart-golyó nagyságú zsemlegombócot a téglatest alakú steak mellé pedig kifejezetten gasztronómiai viccnek értékeltem.

Mindent összevetve a helyet a gasztronómiai élvezetet a jóllakás elé helyező, és ezt megfizetni is hajlandó ínyenceknek ajánlom. 

Képek: RieGi

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.