Nem szeretek azzal példálózni, hogy bezzeg az osztrákoknál ilyen és olyan jó és kulturált, de ez a történet nagyon a begyemben volt. Minősítő jelzők nélkül a tények.

Síelni voltunk egy magyarok által is kedvelt helyen. Mivel a társaságunkban vegyes tudással, vegyes korosztályban voltak gyerekek (7-en), gondoltuk, hogy praktikus lenne előre lefoglalni a síoktatókat. Mivel a gyerkek nagy része nem beszélt németül, arra gondoltunk, hogy jobban járunk magyar nyelvű oktatókkal. Le is leveleztem két hónappal ezelőtt a helyi sísuli magyar oktatójával (mint kiderült többen is voltak, ő valami főnök féleség lehetett közöttük), hogy milyen csoportosításban (óvódások, kezdők, iskolás haladók) szeretnénk magánórákat venni. Mivel a társaságban volt olyan, akinek volt korábbi tapasztalata csoportos gyerekoktatásról, kifejezetten kértük, hogy a gyerekeket ne a "síoviba" sorolják be, hanem egy külön oktatóval menjenek. Az oktató mindenre azt mondta, hgoy persze OK, úgy lesz, ahogy mi szeretnénk.

A helyszínre érve, mikor jelentkeztünk, hogy megérkeztünk, senki nem várt minket. Felhívtuk az oktatót a megadott számon, aki már a telefonba közölte, hogy előző napra vártak minket (ergo nem jól adtam meg a dátumot, de ez nem volt igaz) és magánóráról szó sem volt (ez szintén nem volt igaz). De semmi baj, ha gondoljuk egy óra múlva kezdődik a sísuli a kezdő gyerekeknek. A személyes találkozó során a barátaink előtt (akik szintén ott álltak az ovis gyerekükkel) magyarázta el szintén, hgoy az én hibámból nem tudnak most nekünk oktatót biztosítani. A sísuliba aztán összetették az ovis és iskolás gyerekeket, előre beszedték a pénzt két órára, negyed órával később kezdtek, majd egy és háromnegyed óra után az oktató odaszólt az egyik gyereknek, hogy már ne vegye vissza a lécét, mert lejárt az idő. A baráti társaságunkban lévő 4 éves kislánnyal pedig közölte, hogy tessék egyedül felállni, mikor ez nem sikerült az összegabalyodott lábai miatt egy jót rántott rajta (a gyereknek persze rögtön elege is lett a síelésből).

Ehhez képest:

A sísulis csoportban segédkező osztrák oktató folyamatosan, kedvesen, mosolyogva terelgette, segítette fel a gyerekeket. Mikor a többieket visszaterelték, hogy vége az órának, ő még mondogatta, hogy nyugodtan lehet még maradni, mert még vissza van negyed óra az órából. Persze ezt a magyar gyerekek nem értették, így még 15 percet egyedül foglalkozott a mi lányunkkal, aki értette, hogy lehet maradni. Az óra után kérdeztem, hogy lehet-e nála magánórákat venni a gyerekeknek. Mondta,hogy persze. Másnap két órát foglalkozott a mi társaságunk két ovis gyerekével,  fáradhatatlanul emelgette fel őket, rendezgette a léceiket, folyamatosan dícsérte őket és nem utolsó sorban megtanított nekik annyit, amennyit ennyi idő alatt lehetett.

A síiskola ugyanaz volt, csak az oktatók voltak mások...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.