A Wiener Linien, úgyis mint bécsi BKV, magyar szemmel nézve kíválóan működik. Azért itt is kerül néha porszem a gépezetbe, ha nem is a cég, de az utasok részéről mindenképen. Nekem két nagyobb esett jutott, a második a napokban. De haladjunk sorban.

Történt több, mint egy évvel ezelőtt, hogy hazafelé menet a villamoson hagytam egy avatatlan szemek számára értéktelen dokumentumokat tartalmazó munkahelyi mappát, amiért viszont a munkahelyemen nem a dícséret és előléptetés irányába mozdult a mérleg nyelve. Igyekeztem tehát legjobb tudásomnak megfelelően feltértékezni a villamoson hagyot tárgyak útját. Ellátogattam a villamosvezetők vonalmenti pihenőjébe, majd onnan már telefonon folytattam a talált tárgyak részlegnél. Telefonon készségesen elmagyaráztatták velem, hogy mit keresek, feljegyezték, megnézték és mondták, hogy néhány nap múlva érdeklődjek újra, addigra talán meglesz. Naponta telefonáltam, míg végül azt a választ kaptam, hogy igen, van egy ilyen kinézetű mappa náluk. Hallelujah! Szaladtam a talált tárgyak irodába, ott volt. Ami viszont még jobban meglepett, hogy az utánam következő úr egy kicsit sem olcsó mobiltelefonért jött, amit szintén megtaláltak és leadtak. Ez egy ilyen ország...

A másik történet az érem másik fele. Reggelente tipikus leharcolt, munkába és bölcsibe küszködő, dolgozó magyar anya képét vagyok képes produkálni. Az összhatás: viszonylag csinosan, de azért bababarát szerkóban, kicsit sáros, nem tökéletesen letisztított kabátban (téli gyerekcipelés örömei),1db babakocsi, 1db gyermek, 1db női táska, 1db hátizsák a gyerek cuccaival. Manó aláfestésként hol akar jönni és büszke, hogy már nagylány, hol meg nem akar és szeretné ha vinném, mert a babakocsi az ő korában már ciki. Nos fel szoktam lélegezni mikor odaérünk végre a megállóba.

Villamos jön, gyereket felteszem, ügyesen felül az egyik ülésre, ott is marad (ritka pillanat), babakocsit épp adja fel egy fiatal fickó, mire a villamosvezető: nem szállhatunk fel, mert két babakocsi már van a babakocsiknak kijelölt helyen, a harmadik már szabálytalan volna. Kérdezem, hogy hátul felszállhatok-e, ott is nagy hely van, bár nincs kiragasztva a "fenntartott" hely jelzés. Ott sem enged felszállni. A többi utas is döbbenten néz, de senki nem szól az érdekünkben. Teljesen megsemmisülve cuccolok le. Annyira felhúztam magam a történteken, hogy beérve a munkahelyemre, terápiás céllal, dörgedelmes levelet írtam az ügyfélszolgálatra, amelyben a diszkrimináció, megalázás és embertelen bánásmód szavak szerepeltek. Biztos voltam benne, hogy elintézik egy válaszlevéllel, melyben sajnálattal közlik, hogy a szabály az szabály, sajnálják a történteket. Nos, ehelyett fél órával a levél elküldése után felhívtak és egy kellemes, megnyugtató ;o) férfi hang ápolta a lelkem. Persze tényleg a szabályokra és a villamosvezető felelősségére, biztonsági előírásokra hivatkozott, de egy információval mégiscsak gazdagabb lettem: ha összecsukom a sportbabakocsit, akkor csomagnak minősül, és felvihetem. Ezt egyrészt a vezető elfelejtette velem közölni, másrészt a lábzsák és a csomagok mennyisége miatt nem lett volna sokkal könnyebb a helyzetem, de legalább tudom, hogy legközelebb mire hivatkozzak. A gyors reagálás és a személyes beszélgetés azért jót tett a lelkemnek. Ez egy ilyen ország is...

Avatatlan turisták pedig kerüljék a kismamáknak, időseknek és "beteg bácsik"-nak fenntartott helyeket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.