Olvastam a Porontyon egy bejegyzést, ami eléggé elgondolkodtatott. Hogy mit is jelent, hogy iskolaérett-e valaki, hogy van-e egyáltalán olyan kőbe vésett feltételrendszer, amivel ez objektíven szűrhető, vagy csupán arról van szó, hogy hogyan sikerült lebonyolítani a gyerekkel az óvóda és iskola közötti átmenetet. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy ez lehetőleg zökkenőmentes legyen, kis lépésekben történjen, akkor ki kell találni mindenféle objektív mérőszámokat, ami alapján megmondható, hogy a gyerek képes lesz-e átugrani a lécet vagy nem. Csak éppen minek a léc? Nem az a cél, hogy a legalapvetőbb készségeket, mint az olvasás és számolás mindenki, de mindenki jól megtanulja? Méricskélni meg aztén lehet később, ezt nyilván nem lehet elkerülni manapság.

Mivel mi is iskolakezdés előtt állunk, a családunkban van Magyarországon iskolát kezdő gyerek, óvónő és általános iskolás tanító is, nem kicsit foglalkoztat a magyarországi helyzet is. Gondoltam ezért leírom, hogy itt milyen az átmenet az óvoda és az iskola között, mert szerintem sokkal gyerekbarátabb ez a rendszer.

Először is iskolakötelezettség itt 6 éves kortól van, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, annak alap esetben iskolába kell mennie. Az iskolai beiratkozásnál van iskolaérettségi vizsgálat is, ahol egy pedagógus különböző, nem túl bonyolult feladatokat oldat meg a gyerekekkel (színek, testrészek, zöldségek, gyümölcsök megnevezése, ceruza használat, számolás tízig, ilyesmi). Ha itt nem vesznek észre semmi gyanúsat, vagy a szülő maga nem kéri, akkor fel sem merül, hogy ne menjen iskolába a gyerek. legfeljebb az óvónő jelezheti, hogy javasolja, hogy Pistike még ne menjen ezért meg azért, de a döntés a szülőké (persze a felelősség is, de ettől szülő a szülő).

A felkészülés itt is az óvódával kezdődik. A lányom ovijában az óvónők heti egyszer tartanak iskolaelőkészítő foglalkozást a nagycsoportosoknak (vegyes csoportok vannak). Erről viszonylag keveset tudok.

Ezen túlmenően van egy választható, fizetős iskolaelőkészítő foglalkozás a gyerekeknek, amire azért irattuk be a csajszit, mert a szülők nagyon dícsérték, a lányunk imád feladatozni, és nem utolsó sorban, mert minden nagycsoportost beírattak a szülei. Tulajdonképpen játszanak a gyerekek itt is, de célzott, különböző képességeket fejlesztő feladatokat csinának (pl. el kell mesélni egy történetet kártyákból összerakott képsorozat alapján, játékokon keresztül gyakorolják az irányokat, időfogalmakat) A foglalkozást tartó pedagógus fél év végén egy egész oldalas, apróbetűvel írt jellemzést küldött az összes gyerekről, amiben részletesen leírja az egyes részképességek (koncentráció, memória, motorikus képességek, szerialitás, vizuális, audutív, tapintásos képességek, stb.,stb, stb) terén a gyerekek képességeit, hogy miben fejlődtek az elmúlt hónapokban, illetve, hogy mely területeken fog a következő félévben egyénre szabottan foglalkozni velük. A tanítónő egy workshop-ot is tartott a szülőknek, ahol bemutatta azokat a játékokat, amelyek ezeket a képességeket játékos formában fejlesztik.

És itt kapcsolódik be másik oldalról az iskola, amelyik lefelé nyúl ki az ovis gyerekekért. Mikor eldöntöttük, hogy a csemete nem az ovihoz kapcsolódó iskolába megy, hanem a két utcányira lévő másikba, beirattuk az ottani iskolaelőkészítő csoportba is. Nem azért, hogy még száz feladatot megoldjon, mire iskolába kerül, hanem mert ez a foglalkozás főleg arról szól, hogy a gyerekek megszokják az iskolai környezetet, az épületet, a tanárokat, az iskolai rutint, illetve már előre barátokat szerezzenek a leendő osztályukból. Ez a mi esetünkben fontos szempont volt, egy vagányabb gyereket lehet, hogy nem irattunk volna be. No meg ha nem lennék itthon épp a másodikkal, akkor nem is tudtuk volna megoldani, mert ezek a foglalkozások minden pénteken délelőtt vannak, egész délelőtt.

De még itt sincs vége, mert még ezen felül is van egy forma, a Vorschule, ahová az ősszel már 6 éves gyerekeket lehet vinni, ha már unatkoznának az oviban. Ez gyakorlatilag az iskolában az iskolaelőkészítős osztály. A legtöbb iskolában van ilyen. Itt sem olvasni tanítják a gyerekeket, hanem rávezető, logikai, ceruzakezelési gyakorlatok vannak, és persze sok-sok játék, de már az iskolai napirend szerint.

Nos én ezt nevezném "smooth transition"-nek, vagyis finom átmenetnek a két intézmény között. Ráadásul az osztrák iskolákban nem diktálnak olyan tempót, mint Magyarországon, hogy Karácsonyra elvárás, hogy olvassanak a gyerekek. Nincs akkora lexikális tudás-átadás sem, ugyanakkor rengeteg tapasztalati, élményalapú tudást kapnak a gyerekek kirándulásokon (pl. rendőrbácsi mesél a gyerkeknek a munkájukról, elmennek egyszeméttelepre megnézni a szelektálást).

Hozzáteszem a magyar iskolák pörgetésében mi szülők is hibásak vagyunk, mert a magas tudásanyag-átadás elvárása alapvetően abból gyökerezik, hogy a szülők azt gondolják a jobb iskolának, ahol pl. előbb tanul meg olvasni a gyerek. Holott még a mai világban is vannak olyan készségek, aminél nem (csak) a gyorsaság, hanem az alaposság (is) számít. Az olvasás, amin sok más tudás alapul, pont ilyen. Ha ezen a szemléleten sikerülne túljutni, szerintem mindenki sokat nyerne és akkor a magyarországi alternatív iskolák, már nem is lennének annyira alternatívok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.