Hogy az előző posztban írt, gyerekbarátságra vonatkozó dícséretem ne csak amolyan "bezzegelés" maradjon, íme néhány példa arról, hogy errefelé mit értenek ez alatt.

Az első könnyű préda, a Gyerekmúzeum. Már korábban is írtam róla dícsérőleg, többször is jártunk ott, de eddig csak a legkisebbeknek kialakított részhez találtunk a háztartásunkban egy megfelelő korú gyermeket. Mellesleg a kiskorú nagyon szerette ezt a részt, sajnálta is, mikor közöltem, hogy mostantól az időszakos kiállításra járhat,  mert kinőtt az Óceánból. Az elkeseredése addig tartott, amíg be nem jutottunk az éppen aktuális kiállításra, ahol azt mutatják be a 6-12 éves gyerekeknek, hogy hogyan éltek az emberek a középkorban. A kiállítás kevésbé kiállítás, sokkal inkább egy interaktív workshop, ahol mindenhez hozzá lehet nyúlni, mindent ki lehet próbálni. Manó lelkesen kevert gyógyfüvekből teát, próbált fel lovagi sisakot, páncélt, várkisasszony ruhát és cipőt, írt lúdtollal, bányászott. Minden stációnál moderátorok magyarázták a gyerekeknek az épp aktuális feladatot, látványosságot. Nekem meg közben végig az volt az érzésem, hogy ha évszámok helyett valami ilyesmivel (is) foglalkoztunk volna történelem órán anno, talán nekem is több marad meg az emlékezetemben a történelem szárazabb részéből is...

A másik kellemes élményünk az utóbbi időből a Hohe Wand-on lévő gyerek tanösvény. Több napra való látnivaló is van a gyerekeknek itt, ezért még biztosan eljutunk oda, de most egyelőre a természetszeretet gyerekbarát megközelítéséről néhány szó. A központi részről két gyermek-túraútvonal is indul, az egyik talán kisebbeknek érdekesebb. Itt színesre festett köveket kell a gyerekeknek követni (szigorúan csak Manó mondhatta, hogy merre kell menni) és az út közben hinták, egyensúlyozó játékok, minijátszóterek törik meg a gyaloglás monotonitását. A játszótéren töltött idő függvényében ez kb. egy óra alatt bejárható. A hosszabb, nagyobbaknak tervezett túraútvonalon a természettel kapcsolatos tesztfeladatokat kell megoldani egy-egy stációnál. A megoldásokból a túra végén összeálló kóddal egy kincsesládát lehet kinyitni, amiben egy pecsét van. Ha a lepecsételt feladatlapot megmutatjuk a shopban, a gyerekek valami apróságot kapnak ajándékba. Ót közben pedig olyan izgalmas dolgokat lehet csinálni, mint a szarvasetetés, mormota-les, hegyikecskéket szemrevételezni, néhány játékot kipróbálni a másik túraútvonalról. Manó ezzel a módszerrel simán végiggyalogolta a két órás kört, amit egy jojóval és egy ceruzával jutalmaztak, amiket azóta is nagy becsben tart.

Mindkét hely azért tetszett nagyon, mert úgy tanít a gyerekeknek valamit, hogy gyerekként kezeli őket, ők észre sem veszik, hogy tanulnak közben, és egyik sem kerül olyan rettentóen sok pénzbe, hogy mondjuk Magyasrországon ne lehetne ilyesmit csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.