Közlekedési baleset áldozata/okozója lettem ma reggel. Gyanútlanul -és be kell, hogy valljam némileg elgondolkodva - sétáltam az óvóda és a villamosmegálló közötti utcákban, mikor honnan-honnan nem egy fékcsikorgás, hatalmas nyögés és puff, a lábaim elé esett egy a saját biciklijén átbucskázó biciklis. Az első pillanatban nem is fogtam fel, hogy az én, járdáról az úttestre való lelépésem okozta a problémát, de azért, ahogy a történet végén majd kiderül, az sem volt véletlen, hogy nem láttam, hogy jön. Furcsa volt, hogy az úttest közepén ücsörgő, a tagjait vizsgáló és még mindig kicsit nyögdécselő középkorú férfi nem küld el melegebb éghajlatra, ettől csak jobban megijedtem, azt hittem sokkot kapott, vagy ilyesmi. Próbáltam kérdezgetni, hogy minden rendben-e, hívjak-e orvost vagy mentőt, nem reagált. Egy idő után azt mondta, hogy próbálja felmérni fel tud-e állni. Kezdett leperegni, hogy hány telefont kell majd lebonyolítanom, ha itt most intézkedni kell, és mi van ha rendőrt hív, de szerencsére végül feltápászkodott. Majd legnagyobb meglepetésemre bocsánatot kért, hogy nem tudja hogyan, de föntről kanyarodott és nem látott. Innen már én is magabiztosabb lettem, ezek szerint mindketten kicsit hibásnak éreztük magunkat, jobbulást kívántam neki és elváltunk.

Csak utólag futott végig az agyamon, hogy mi lett volna, ha elüt....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.