Nem szeretek azzal példálózni, hogy bezzeg az osztrákoknál ilyen és olyan jó és kulturált, de ez a történet nagyon a begyemben volt. Minősítő jelzők nélkül a tények.

Síelni voltunk egy magyarok által is kedvelt helyen. Mivel a társaságunkban vegyes tudással, vegyes korosztályban voltak gyerekek (7-en), gondoltuk, hogy praktikus lenne előre lefoglalni a síoktatókat. Mivel a gyerkek nagy része nem beszélt németül, arra gondoltunk, hogy jobban járunk magyar nyelvű oktatókkal. Le is leveleztem két hónappal ezelőtt a helyi sísuli magyar oktatójával (mint kiderült többen is voltak, ő valami főnök féleség lehetett közöttük), hogy milyen csoportosításban (óvódások, kezdők, iskolás haladók) szeretnénk magánórákat venni. Mivel a társaságban volt olyan, akinek volt korábbi tapasztalata csoportos gyerekoktatásról, kifejezetten kértük, hogy a gyerekeket ne a "síoviba" sorolják be, hanem egy külön oktatóval menjenek. Az oktató mindenre azt mondta, hgoy persze OK, úgy lesz, ahogy mi szeretnénk.

A helyszínre érve, mikor jelentkeztünk, hogy megérkeztünk, senki nem várt minket. Felhívtuk az oktatót a megadott számon, aki már a telefonba közölte, hogy előző napra vártak minket (ergo nem jól adtam meg a dátumot, de ez nem volt igaz) és magánóráról szó sem volt (ez szintén nem volt igaz). De semmi baj, ha gondoljuk egy óra múlva kezdődik a sísuli a kezdő gyerekeknek. A személyes találkozó során a barátaink előtt (akik szintén ott álltak az ovis gyerekükkel) magyarázta el szintén, hgoy az én hibámból nem tudnak most nekünk oktatót biztosítani. A sísuliba aztán összetették az ovis és iskolás gyerekeket, előre beszedték a pénzt két órára, negyed órával később kezdtek, majd egy és háromnegyed óra után az oktató odaszólt az egyik gyereknek, hogy már ne vegye vissza a lécét, mert lejárt az idő. A baráti társaságunkban lévő 4 éves kislánnyal pedig közölte, hogy tessék egyedül felállni, mikor ez nem sikerült az összegabalyodott lábai miatt egy jót rántott rajta (a gyereknek persze rögtön elege is lett a síelésből).

Ehhez képest:

A sísulis csoportban segédkező osztrák oktató folyamatosan, kedvesen, mosolyogva terelgette, segítette fel a gyerekeket. Mikor a többieket visszaterelték, hogy vége az órának, ő még mondogatta, hogy nyugodtan lehet még maradni, mert még vissza van negyed óra az órából. Persze ezt a magyar gyerekek nem értették, így még 15 percet egyedül foglalkozott a mi lányunkkal, aki értette, hogy lehet maradni. Az óra után kérdeztem, hogy lehet-e nála magánórákat venni a gyerekeknek. Mondta,hogy persze. Másnap két órát foglalkozott a mi társaságunk két ovis gyerekével,  fáradhatatlanul emelgette fel őket, rendezgette a léceiket, folyamatosan dícsérte őket és nem utolsó sorban megtanított nekik annyit, amennyit ennyi idő alatt lehetett.

A síiskola ugyanaz volt, csak az oktatók voltak mások...

Újabb kísérletet teszek a blog újraélesztésére, tekintettel arra, hogy hamarosan több időm lesz ilyesmivel foglalkozni. Idevágó témaként először is az osztrák terhesgondozásos tapasztalatokról.

Mikor megtudtuk, hogy bővül a család el kellett döntenünk, hogy hol fogok szülni. Mivel magyar tb. kártyám van, de a nagyobb gyermek miatt nem vállaltam volna szívesen a többszáz kilométeres utat egy vizsgálatért (arról ne is beszéljünk, hogy mi lenne, ha hirtelen befektetnének), így a kérdés nem tűnt annyira egyszerűnek. Mint kiderült, azért nem volt annyira bonyolult sem. Az Európai Betegbiztosítási Kártyával (EBK) ugyanis (ami jár mindenkinek, akinek Magyarországon érvényes biztosítása van), a terhesgondozáshoz kapcsolódó ellátások és a szülés ingyenesek itt is. Csak meg kellett találni a megfelelő intzéményeket. Mivel az első gyereknél még Magyarországon sem igényeltem semmi különleges bánásmódot (egy ágyas szoba és hasonlók), és nem volt semmi komplikáció, gondoltam nem lesz probléma, ha az ügyeletes orvosnál kell szülni. Így hát bejelentkeztem egy szülészeti klinikára + egy nőgyógyász magánrendelőjébe (na itt azért kell fizetni).

Gyakorlatilag a terhesgondozás (testsúlymérés, vérnyomás, Mutter-Kind-Pass kitöltése, vizeletvizsgálat, UH) a magánrendelésen történik, a klinikára csak a kritikus vizsgálatokra (12. heti nyaki redő szűrés, szervi ultrahang 18. héten, 3. kötelező ultrahang a szülés előtt) kell bemenni, meg ha valami gond adódna. A laborban szintén elfogadják az EBK-t, AFP vizsgálat nincs, cukorterhelés van, a kombinált tesztért fizetni kellett (no ezért nem keveset, 200 eurót).

Általánosságban úgy érzem, hogy itt kevésbé macerálják/tutujgatják a kismamákat. Ha úgy tetszik felnőttként kezelnek. Ha ez első babaámról lenne szó lehet, hogy ez zavarna és több törődésre, odafigyelésre vágynék, de így a másodikkal kifejezetten jól esik, hogy nem macerálnak folyton. Egyébként pedig akárhová megyek mindenki mindenhol nagyon kedves és segítőkész, annak ellenére, hogy nyilván a második mondatomból leszűrik, hogy nem vagyok osztrák. 

Ami kicsit több kiadással jár, az a terhesjóga, mivel itt a szervezetten sportolni vágyást sajnos meg kell fizetni alaposan. Egy 1,5 órás óra ára 16 euró, ha 5-ös bérletet veszek, akkor 15, tehát nem járok sokkal jobban.

Ha már elkezdtem a sort, akkor folytatom. Egy újabb, a városnézésben megfáradt lábak pihentetésére vagy egy gyors ebédre alkalmas hely. Bár ebédidőben elég forgalmas és nem árt, ha van némi fogalmunk a rendelési "rendszerről", de finomat ehetünk normális áron. A Vapiano étteremlánc amolyan olasz fast (?) food étterem, már Budapesten is van két éttermük. A "fast" csak annyiban igaz, hogy egy á lá carte étteremnél gyorsabban juthatunk az ebédünkhöz, egyébként nem előre csomagolt ételek vannak, a rendeléseket frissen készítik.

Az étel megrendeléséig viszont kicsit bonyolult eljutni. Legalábbis elsőre annak néz ki. A bejáratnál kapunk egy bankkártya-szerű kártyát, amire gyűjthetjük a fogyasztásunkat. Aztán beállunk az általunk választott étel típus (pasta, pizza, saláta, deszert, italok) sorába, rendelünk, ráterhelik a kártyánkra az ételt. Ha nem adják ki azonnal (pl pizza rendelése esetén), akkor kapunk egy távirányítóhoz hasonló "személyhívót", ami hangosan elkezd pittyegni, ha elkészült a rendelésünk. Kütyüfüggő férfiak imádni fogják!

Amíg az ételre várunk, marad elég időnk helyet keresni a tömegben. Ez ránézésre szintén nehéznek tűnhet, de elég nagy a forgás, így azért biztosan találunk asztalt. Végül kifelé menet bemutatjuk a kártyánkat a pénztárosnak, és kifizetjük a fogyaszást. Főételek 7-10 euró között. Arrivederci

Úgy látszik most burjánzanak az éttermes posztok. Hiába, a hideg beköszöntével előtérbe kerülnek a benti programok... De lehet, hogy csak szimplán éhes vagyok. Aki a nagy zabálás időszakát egy lelkiismeret-nyugtató gasztro kalanddal akarja némileg egyensúlyban tartani, de annak is, aki hajlandóságot mutat kipróbálni, hogy tofuból és bioalapanyagokból zsír, liszt és cukormentesen is lehet finomakat enni, az a Lebenbauer "teljeskiőrlésű" éttermet válassza. Széles választék vegetariánus és natúrkoszt ételekből, de a mamut-evést az ember húsevő voltának bizonyítékaként felhozó férjeket sem kell otthon hagyni, húsételeket is tartanak az étlapon (legalábbis ha jól emlékszem;-). 

Főételek 17-20 euró körül.

Történ egyszer, hogy egy nápolyi születésű, vendéglátást tanult fiatal, akit Luigi Barbaro-nak hívnak, a 80-as évek elején Bécsbe jött szerencsét próbálni. 28 évesen nyitotta első éttermét Bécsben, ami egyre előkelőbb helyekre költözött (8., 9., majd 1. kerület) ezért a tulajdonos egy export/import céget is alapított, amely olasz borokra specializálósott. 

Az igazi siker végül a 90-es években jött. Először 1994-ben a Martinelli étterem megnyitásával a Freyung-on, amit 1998-ban a Regina Margerita megnyitása követett az Eszterházy palotában, majd a régi étterem újragondolása "Das Neue La Ninfea" néven, végül pedig a két, a család nevét viselő Barabaro megnyitása követett a Kärtner Strasse-n és a Neuer Markt-on.  A Martinelli Toszkán ételeket kínál, a Regina Margerita, ahogy a neve is sejteti, egy igazi nápolyi olasz pizzériába varázsol minket házi készítésű olasz tésztákkal. A több átalakítást és költözést megért Ninfea végül 2004-ben RieGi-vé alakult és a csúcsgasztronómia irányába pozícionálta magát. Meglehetősen sikeresen, mivel 2007-ben egy Michelin csillagot is kapott. 2010 tavaszától új séffel, az osztrák és a mediterrán konyha házasításával próbálkoznak.

Az étteremcsoport gyöngyszeme pedig a Neuer Markt-on lévő Barbaro, ahol az osztrák gasztro-elit asztalfoglalásaival van tele a naptár.

Bővebben: www.barbaro.at

Minap betévedtem egy könyvesboltba ajándékvásárlás céljával, és elképedtem a Mikulásos, Karácsonyos témakörben kapható gyermekkönyvkínálaton. Nemcsak a mennyiség, hanem a változatosság és az igényességük miatt is. Lássunk néhány példát, ami nagyon megtetszett. Előre bocsátom, hogy az itt szereplő könyvek kiragadott példákat mutatnak be, minden kategóriában több féle grafikával, kölünböző korosztályoknak készült könyvek kaphatók.

Először íme valami a legkisebbeknek:

Aztán a klasszikus bibliai történet a gyerekek nyelvén elmesélve:

Karácsonyi dalok. Néhány könyvben CD-vel, kottával.

Családi mesegyűjtemény és foglalkoztató  karácsonyi tematikával.

Minden napra egy mese.

 Adventi könyv-naptár.

 Karácsonyi történetek olvasni tanuló gyerekeknek.

A nekem legjobban tetsző könyv ebben a kategóriában az adventi naptár és a könyv kombinációjából született verzió (nem a képen látható). Ez egy olyan könyv, aminek a 24 lapját úgy alakították ki, hogy azok vissza vannak hajtva. nehéz elmagyarázni, de valahogy olyasmi, mint régen, mikor úgy kellett felvágni a  könyvek/újságok oldalait. Ha még a boltban végiglapozzuk a könyvet, akkor csak a képeket fogjuk benne látni, de december 1-től minden nap feltéphetünk egy-egy oldalt és előbújik az aznapi mese. Igazán értelmes és kedves alternatívája az egyébként szintén hegyekben álló csokis adventi naptáraknak.Jut eszembe, erről is csinálok majd összefoglalót, mert ha ilyen tájban Bécsben járunk igazán széles kínálatból válogathatunk.

Aki lelkes rajongója a karácsonyi vásároknak, az ennél a posztnál inkább "lapozzon". (vagy lehet csúnya kommenteket küldeni...). Mert ez nem egy promóciójellegű írás lesz ezt már érzem itt az elején.

A bécsi karácsonyi vásárok általában advent első hétvégéjénél már korábban kezdődnek. Ebben az időszakban Bécset elárasztják a turistabuszok, amik főleg szlovák, magyar, cseh, de osztrák turisták tömegeit is hozzák a karácsonyi vásárokba. Elsődleges célpont a Rathausplatz-i vásár, aminek a "hangulatáról" már írtam. Idén még alig hűlt ki a Márton napi liba, a rá következő hétvégén már meg is nyitották a vásárokat. Hosszabb nyitvatartás, több turista, több bevétel. Ne legyenek illúzióink...

Tavaly ismerősök voltak épp nálunk a nyitás hétvégéjén, ezért a kedvükért benéztünk az egyik vásárba. Mivel a hőmérséklet 10-15C fok között volt, semmi karácsonyi hangulatunk nem volt. Azért persze puncsot ittunk és a gyerekek is kaptak lufit. Mint a búcsúban.

Mivel igény mutatkozott rá, íme a közel sem tudományos jellegű kutatásom eredménye a Márton napi lampionos felvonulásról. 

Márton napján (nov.11) német nyelvterületen elterjedt családi szokás a lampionos vonulás. Az ünnep eredete a Mindenszentekkel kezdődő, Adventtel folytatodó, Karácsonyig tartó készülődéshez kapcsolódik. A lámpákkal való vonulás pedig az esti és ünnepi egyházi szertartásokon használt fényszertartásokat idézi (őszintén szólva nem vagyok valami nagyon járatos az egyházi szertartásokban).

A gyerekek az óvódában/iskolában/otthon általában maguk készítik el a lampionjukat, bár nagyon profi kész nyelet és változatos formájú kész lampionokat is lehet venni, de ahogy eddig láttam, a hangsúly mégiscsak a készítésen van. A gyerekek vagy a csoportjukkal/osztályukkal vagy a szülőkkel együtt vonulnak és Márton napi/lampionos énekeket énekelnek. A menet, vagy esetleg egy külön műsor része a vörös köpenyben "lovagoló" Szent Márton, aki egy koldusnak adja köpenyét (erről is van külön dal). Az ünnep része a kenyérosztás/-megosztás és a Márton-tűz is.

Az ünnep lényege a megosztás, az egymással való törődés fontosságának hangsúlyozása.

Az elmúlt héten Bécsbe is beköszöntött a tavasz. A szeptember-októberi fagyoskodás után pénteken a kora délutáni napsütésben még az átmeneti kabát is soknak bizonyult, így nem csoda ha újra megteltek élettel a bécsi éttermek teraszai és a sétálóutcák.

A kellemes időt pedig a belvárosban uralkodó fesztiválhangulat, a Voice Mania "a capella" fesztivál rendezvényei tették méginkább olyan élménnyé, mintha a mediterrán térségben sétálgatnék. A nemzetközi szólóének fesztivál keretében ugyanis a szokásos koncertermeken, operán és templomokon túl a belváros erkélyein is rendeznek koncerteket. A Kohlmarkt, Tiffany&Co feletti erkélyéről éneklő férfi kvintett populáris musical és filmzenei slágereket énekelt az alájuk összegyűlt tömegnek. A novemberi hideg valóságra csupán az emlékeztetett, hogy időközben már felkerültek a híres bécsi karácsonyi kivilágítás lámpái is.

Már többször írtam (itt és itt) arról a problémánkról, hogy a bölcsiben/oviban tanult dalokat nehezen tudjuk visszakeresni. Manapság azért jelentősen leegyszerűsíti a keresést, hogy Manó immár érthetően, dallammal, egész sorokat képes visszaadni a szövegekből. Nos az egyik fő információforrásom a www.liederbaum.de , ahol rengeteg német gyermekdal található témánként csoportosítva, kottával, dalam lejátszással és gitárkísérettel. Német nemzetiségi óvónőknek és a magunkfajta szülőknek igazi kincsesbánya!

Márton nap (nov 11.) közeledtével a bécsi (és ausztriai és németországi) éttermek menüjén a sütőtökkrémleves mellett sztenderd fogássá válik a liba. És mivel a jobb éttermekben nem volna elég néhány nap az összes érdeklődő fogadására, kiterjesztették az időszakot az előző és utána következő hetekre is. Így a magára valamit is adó helyi étteremben már javában tart (van, ahol október közepe óta) a libaszezon.

Érdemes viszont jól utána nézni, hogy hol esszük azt a libát, mert minőségben jelentős eltérések lehetnek. Sokszor a nagyon elegáns éttermeket simán veri egy grinzingi Heurige, ahol igazi kemencében, lassan sült libát ehetünk. Ez utóbbihoz azonban kötelező az előzetes bejelentkezés, mert a kemence kapacitása és a liba feloszthatósága véges. Legtradícionálisabb formája a párolt vörös káposztával és gőzbombóccal tálalt verzió, de természetesen a modern konyha fantáziája végtelen akkor is, ha libáról van szó.

A Márton napi libaevés egyébként egy meglehetősen régi és furcsa történethez kapcsolódik. A 316-ban Magyarország területén született Szent Márton nem volt épp egy otthonülő fajta. A római hadseregben szolgált, majd a kereszténység felvétele után egy francia püspök mellett tanult, a keresztényüldözések idejét remeteként vészelte át és a szegények megsegítéséért dolgozott, majd kolostort alapított. A püspök halála után Tours (Franciaország) városa őt választotta püspökké, ő meg inkább vissza kívánkozott remetének, de azért felszentelték.

De hogy jön ide a liba? A legenda szerint mikor Márton meghallotta, hogy őt szeretnék püspöknek, mivel nem érezte magát méltónak, a libák közé bújt, de a libák elárulták hangos gágogásukkal (lehet, hogy ezért kell őket megenni?). Egy másik történet szerint - ami talán hihetőbb, viszont nem igazán illik egy szenthez - a libák gágogása zavarta a munkájában, ezért végezték az asztalon. Egy harmadik, népiesebb verzió szerint a 6. században az Advent Márton napján kezdődött, ez jelentette a pénzügyi és gazdálkodási év végét. Ekkor tartották a nagy vágásokat, amit aztán télire sóval tartósítottak. A kislibák is erre az időszakra nőttek meg, és adóként, vagy fizettségként szolgáltak. Hogy hogyan lett a Magyarországon született, római hadseregben szolgált, majd francia püspökké lett Mártonból német nyelvterületen népszokás, arra én csak azt az egy magyarázatot találom, hogy ezek közül a verziók közül leginkább a harmadik stimmelhet, a legendát pedig utólag találták hozzá.

A libának egyébként gyógyerőt is tulajdonítottak, zsírja állítólag jó köszvény ellen, vérbe mártott bal szárnya elégetve és borral keverve csodákat tesz az epilepsziásokkal. Ezt azt hiszem inkább nem fogom kipróbálni, de a libaevés nem maradhat el novemberben. Egy fordulón már túl is vagyok.

Ma a villamoson ülve, az előttem ülő nő újságjába nézve vettem észre egy érdekes cikket a Der Standard-ban a bevándorlásról. Ami megfogott benne, az rögtön az alcímben szereplő statisztika: a bécsi lakosok 44%-a (!!!) bevándorló, vagy azok leszármazottja. Bevándorlónak azt értelmezik, akinek nem osztrák az állampolgársága, nem Ausztriában született, illetve egyik szülője nem Ausztriában született.

Tény, ami tény, mikor idejöttünk, számomra is a város által tartogatott első meglepetések között volt, hogy mennyi "külföldi" van. Persze ezt egyrészt nehéz értelmezni, másrészt pedig az "idegenek" rendkívül heterogét (és színes) társaságot alkotnak. Éppúgy megtalálhatóak köztük az itteni ENSZ, EBESZ, Atomenergia Ügynökség és OPEC szerte a világból érkező diplomatái, mint a Törökországból, Afrikából, Balkánról érkező "gazdasági" bevándorlók, vagy a közép-európai, elsősorban a bankszférában és informatikai területen dolgozó fiatal munkavállalói.

Az első meglepetés után mára természetessé vált, hogy nem tudok úgy felszállni a villamosra, hogy ne hallanék magyar szót (és nem a turisták által látogatott helyeken), sőt olyan villamosvonal is van, ahol az a ritkább, ha valaki németül beszél.

Az osztrákok lelkesedése a helyzet iránt meglehetősen vegyes. Az azonban elég beszédes, hogy az itteni Jobbik (FPÖ) 27 százalékot szerzett a bécsi önkorményzati választásokon. Ami Magyarországon a roma-ügy, az Nyugat-Európában a bevándorlás és iszlámellenesség. Már sógoréknál is.

Érdeklődők a cikket itt olvashatják.

Közlekedési baleset áldozata/okozója lettem ma reggel. Gyanútlanul -és be kell, hogy valljam némileg elgondolkodva - sétáltam az óvóda és a villamosmegálló közötti utcákban, mikor honnan-honnan nem egy fékcsikorgás, hatalmas nyögés és puff, a lábaim elé esett egy a saját biciklijén átbucskázó biciklis. Az első pillanatban nem is fogtam fel, hogy az én, járdáról az úttestre való lelépésem okozta a problémát, de azért, ahogy a történet végén majd kiderül, az sem volt véletlen, hogy nem láttam, hogy jön. Furcsa volt, hogy az úttest közepén ücsörgő, a tagjait vizsgáló és még mindig kicsit nyögdécselő középkorú férfi nem küld el melegebb éghajlatra, ettől csak jobban megijedtem, azt hittem sokkot kapott, vagy ilyesmi. Próbáltam kérdezgetni, hogy minden rendben-e, hívjak-e orvost vagy mentőt, nem reagált. Egy idő után azt mondta, hogy próbálja felmérni fel tud-e állni. Kezdett leperegni, hogy hány telefont kell majd lebonyolítanom, ha itt most intézkedni kell, és mi van ha rendőrt hív, de szerencsére végül feltápászkodott. Majd legnagyobb meglepetésemre bocsánatot kért, hogy nem tudja hogyan, de föntről kanyarodott és nem látott. Innen már én is magabiztosabb lettem, ezek szerint mindketten kicsit hibásnak éreztük magunkat, jobbulást kívántam neki és elváltunk.

Csak utólag futott végig az agyamon, hogy mi lett volna, ha elüt....

Mivel két éve augusztus végén érkeztünk Bécsbe, az első itteni élményeim közé tartoznak az őszi bolhapiacok, német nevükön Flohmärkte. Akkor még a gondtalan kismamák életét élve hetente legalább egyszer eljutottam egy ilyen piacra, főleg gyermekruhák, könyvek után kutatva. A bolhapiacoknak több fajtájuk van errefelé. Ősszel gyakoribbak a kiskereskedők által egy-egy városrészben szervezett kirakodások, kiárusítások, ahol éppúgy megtalálhatóak a használt CD-ket, DVD-ket, játékokat áruló árusok, magán kirakodók, mint a helyi kereskedők leértékelt portékái. November, december felé pedig inkább a templomok által rendezett jótékonysági bolhapiacok jellemzőek, ahová akárki leadhatja megunt tárgyait és azokat tényleg jelképes összegekért egy bolhapiac keretében árulják. Az befolyt összegből pedig aztán egy bizonyos hátrányos helyzetű csoportot, intézményt támogatnak.

Bevallom egy helyen én is törzsvásárló vagyok. Tavasztól őszig minden hónap második keddjén szerveznek a  Schottentor-nál lévő kereskedők (két könyvesbolt és egy konyhai felszereléseket áruló üzlet) bolhapiacot, ahol főleg könyvkereskedők, na meg az én nagy kedvencem, egy használt társasjátékokat áruló bácsi is árul. Akkora a kínálata, hogy egy közepes méretű játékbolt is megirigyelné és gyakorlatilag nincs olyan társasjáték, amit előbb-utóbb ne lehetne nála beszerezni. Néha a felnőtt, néha a gyerekjátékokból van nagyobb kínálat, minden a bolti ár feléért, újszerű minőségben. De többször vettem nála eredeti csomagolásban lévő játékot. Bevallom a HABA játékok is innen vannak, így nem költök rá vagyonokat.

A bolhapiaci naptárat a www.flohmarkt.at oldalon lehet megnézni.

Egy újabb gyerekekhez kapcsolódó kedvenc a HABA játékokat és gyermekszobai bútorokat, kiegészítőket gyártó cég. A termékek bizonyos helyeken otthon is kaphatóak, viszont még magas euróárfolyamon számolva is drágábbak, mint itt, ami azért különösen szemtelenség, mert ezek bár minőségi, de itt is a drágább kategóriájú játékok között vannak.

Bécsben a HABA-kínálat sokkal szélesebb.  Az első személyes tapasztalatok alapján az ár ellenére elég hamar rajongóvá váltam. A játékok fantáziadúsak, természetes alapanyagokból, gyermekbarát festékkel készülnek, nagyon szerethetőek és nem utolsó sorban tartósak. A babacsörgőktől és plüssjátékoktól kezdve a társasjátékokon, gyerekszobai kiegészítőkön keresztül a nagyobbaknak készülő ékszerek és kirándulós, felfedezős kellékekig mindent készítenek. Különösen szülőbarát megoldás, hogy a társasjátékoknak létezik kisebb formátumú utazós, sőt kártyás verziója is, ilyesmit ismerősöknek is szívesen ajándékozunk. 

A csörgő és építőkocka után jelenleg nálunk főleg a társasjátékok a nyerők. A gyümölcsöskert (Obstgarten) német nyelvterületen olyan alapjáték, mint nálunk a "ki nevet a végén". Manó mikor megkapta, hetekig, naponta többször játszott vele és azóta is gyakran előkerül. Most épp a Paperlapapp és a RatzFatz Lernspiel (szintén itteni klasszikus) várja a szekrényben, hogy valami alkalomra Manó birtokba vehesse. Mindkettő nyelvi fejlesztő társasjáték.

Kár, hogy nem kapok részesedét ezért a posztért....

Bécsben (lehet, hogy egész Ausztriában, de arról felelősségem tudatában nem mernék nyilatkozni) a szolgáltatások meglehetősen drágák. Fodrászhoz menni, sportolni, extra gyermekprogramokra járni, bébiszittert fogadni, nos ezek nem férnek bele a takarékos üzemmódba.

A tanfolyam jellegű befizetős foglalkozásoknak viszont megvan az az előnyük, hogy az első órára bemehetünk minden elköteleződés nélkül, ingyen. Ezt hívják szó szerinti magyar fordítással szimatoló, szaglászó órának, vagyis Schnupperstunde-nak. A gyermektorna, gyermekangol, pilates-óra és általában az összes fizetős sport , mind-mind olyan tanfolyamokat kínálnak, ahol csak az első óra utáni nagy lelkesedésünkben kell kifizetnünk az esetenként több száz eurót. Ez annyira általános, hogy előfordult már, hogy csak bemondtam egy helyen, hogy Schnupperstunde-ra jöttem, anélkül, hogy tudtam volna, hogy van-e ott ilyen, mire a tulaj bólintott és beljebb tessékelt. Már az is eszembe jutott, hogy ha végtelen szabadidővel rendelkeznék, ezekből a Schnupperstundékból jó kis sportórákra tudnék elmenni ingyen. Mire végigjárnám a várost és előről kezdeném, már úgysem ismernének meg az első helyen. Csóró, sok szabadidővel rendelkező egyetemistáknak ajánlom!

Budapesten a legkellemesebb éttermi élményem közé tartozik az Árnyas. Először akkor voltunk ott a barátainkkal, mikor még mi is babát szerettünk volna és még nem tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, aztán pedig rá két évre pocakkal, egy családi szülinapon. Hasonló hangulatú, árnyas, fás, jó levegős a Wirtshaus Steiererstöckl, közvetlenül a bécsi erdő és a város találkozásánál.  Steiermark-i konyha - mondjuk, hogy osztrák, ennyire még nem vagyok szofisztikált, friss alapanyagok, szezonális menü. 

Csak úgy, betérni kizárólag olyan napokon érdemes, mikor a kerthelyiség is működik, akkor is 13h óra előtt, különben rendszeresen teltház van. Nekünk csak harmadik próbálkozásra sikerült asztalt kapnunk, pedig másodszorra már csak telefonos foglalással próbálkoztunk. Novemberben a liba-héten talán újra megyünk, ilyenkor talán jobb lesz napokkal korábban asztalt foglalni.

kép: www.steirerstöckl.at

Tegnap újabb kellemes bécsi élménnyel gazdagodtam. A villamoson ülve általában eléggé belefeledkezem a saját gondolataimba, ez az az idő, amikor rendszerezem a saját életemet, összeszedem a tennivalókat, bevásárló listát gyártok fejben. Ezért aztán eléggé meg tud lepni, ha valaki hirtelen rámköszön. Tegnap egy kedves ellenőr köszönt rám és ha már ott volt, rögtön kérte volna a jegyemet is. Mivel ellenőrrel az itt töltött két évem során eddig csupán háromszor találkoztam (hiába az osztrák már csak ilyen szabálykövető fajta, nincs rászorulva, hogy folyton ellenőrizzék), hirtelen azt sem tudtam, hogy hol is kéne keresnem a bérletem. Elkezdtem a tárcámban kotorászni a rengeteg kártya között, ahol a bérletemet sejtettem, de persze nagy zavaromban nem találtam.

Valószínűleg látszott rajtam, hogy a rajtaütéstől való nagy ijedségben ha ott lenne, akkor sem találnám, az ellenőr megkérdezte, hogy éves bérletem van-e. Nyilván azok szoktak ennyire tanácstalanul kotorászni. Az mindenesetre jól esett, hogy nem a potenciális bevételi forrást látta meg először rajtam, mint azt mondjuk Budapaesten hasonló helyzetben várnám, hanem a szerencsétlen szétesett nőcit, de a bérletemet továbbra sem talltam. Mondtam, hogy igen éves bérletem van/volna valahol, egy általam most közelebbről meg nem nevezhető helyen, valamelyik táskámban talán, de hát nem sűrűn zaklatnak engem errefelé ilyesmivel, ezért néha nem tudom, hogy hol is hagytam. Erre mondta, hogy semmi gond, ha van nálam egy taj-kártya (itt: e-card) vagy bankkártya (itt: Bankomat), lényeg, hogy chip legyen rajta, akkor meg tudja nézni, hogy tényleg van-e bérletem. No innen elkezdett érdekelni a dolog. A bankkártyámat persze minden körülmények között megtalálom, hiszen nőből vagyok. És tényleg, bedugta a kis leolvasójába - azért egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy lehet, hogy valamit félreértettem és épp most vonja le a 70 euró bírságot, de ahhoz azért pin kód is kellett volna neki -megkérdezett néhány személyes adatot, majd mondta, hogy rendben van, további jó utat kíván. Én meg nyugodtan dőltem hátra a többi utas között, akik már ugyancsak tekingettek felém, hogy, hogy képzelem, hogy jegy nélkül utazok.

A bérletem persze ott volt a tárcámban, otthon megtaláltam...

Ha Bécsben járva nem a Frittatensuppe, Wienerschnitzel, Apfelstrudel szentháromságban akarunk mozogni, sőt, valami egzotikusabb ízvilágra vágyunk, akkor jó ötlet lehet az egyik Akakiko étterem. Széles sushi-választék, wok-ban készült ételek hal, csirke, marha, kacsa változatban, vegetariánus ételek 10-12 euró körül. Aki ilyen helyen bele esik a "mindentmegakarokkóstolni" hibába, az jobban jár ha Bento válogatást rendel.

A honlapon az ételek képei is megtekinthetők (az adagok nagyobbak, mint a képeken), az éttermi étlapon sajnos csak a sushik képe látható. Még sohasem csalódtam. 

Bécsben egyébként a legtöbb ázsiai étterem "all you can eat" büféebédet kínál 7-8 euró körül. Az AKAKIKO speciel nem.

kép: www.akakiko.at

A blog hosszas némaság után talán újra éled. A hallgatás oka kettős, egyrészt, hogy a magyarhonban hagyott nagyszülők és további rokonok, barátok kedvéért elkezdem írni egy "nyilvános" blogot nevekkel, képekkel, másrészt a nagy dolgozásban és gyerekezésben Bécsből a közlekedésen és a játszótereken kívül nem sokat látunk. De azért csak akad majd írni való.

Hetek óta esik... Egy-két nyárias napot kivéve jobbára még nem is volt jó idő. Némi képzavarral tele van a hócipőm. Azért így is akad egy-két kellemes pillanat:

Ha időm engedné és többet főznék, biztosan a tobzódnánk a szezonnak éppen megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből készült különböző ételekben. Mivel háziasszonyi tehetségemet főleg hétvégén tudom csillogtatni (mikor épp nem utazunk sehová), ezért eléggé korlátozottak a lehetőségeim. Gyakran előfordul, hogy épp csak egy-két recept kipróbálására van alkalmam egy szezonban. Ennek ellenére nagyon élvezem, hogy itt Bécsben a zöldséges pultokon is igazán nyomonkövethető az évszakok változása.

A tavasz első hírnökei otthon is az újhagyma, retek, saláta hármas, amihez itt felsorakozik az elég sok helyen (bár itt sem mindenhol) kapható medvehagyma (Bärlauch). A medvehagymának ugyan már lassan leáldozott idén, jelenleg épp csúszunk bele a spárga, rebarbara és eperszezonba, ami talán az egyik kedvenc időszakom.

 A spárgát nem itt fedeztem fel, de itt lett az étrendünk rendszeres szereplője, főleg a  zöld verzió. De döbbenet, hogy a Naschmarkton 5-6 félét is be lehet szerezni. Spárga ügyben az osztrákok a Marschfelder-re esküsznek, ami egy Bécstől észak-keletre található termőterület. Én magyar származásút szoktam venni, ha látok.

 Az eper-szezonban pedig az a tuti errefelé, hogy a dél-európai országokból importáltakkal kezdődik, az osztrák és magyar eperrel folytatódik, majd a német importtal zárul, így sokkal tovább tart, mint nálunk.

A rebarbara viszont egyértelműen itteni találkozás volt, illetve régebben német nyelvterületen már ettem rebarbarás sütit, de sokáig fogalmam sem volt, hogy az tulajdonképpen micsoda. Mikor itt felfedeztem és utánanéztem az általam csak "lapulevélszár"-nak csúfolt zöldségnek, rögtön kerestem hozzá receptet is. Családilag egyelőre nem övezte nagy lelkesedés a próbálkozásomat, de nem adom fel.

A bécsi éttermek étlapjai szintén lépést tartanak a szezonok alakulásával, áprilisban például egy magára kicsit is adó étteremben biztos étlapon volt legalább egy medvehagymás rizottó vagy krémleves, amit mostanra felváltott a rengeteg féle spárgás étel.

(Egyértelműen béna képszerkesztő lennék...)

Újra baby-sitter keresésben vagyunk. Akit érdekel egy napi 2-3 órás gyermekfelügyeleti állás, hétfőtől-csütörtökig, kb. havi egyszer pénteken is, az sürgősséggel  jelentkezzen. Manó választ jeligére;o) 

Sajnos ismét kénytelenek voltunk látogatást tenni kedvenc doktorbácsinknál. Manó nagyon lelkesen indul ilyenkor, számítva rá, hogy a várakozási idő alatt lesz alkalma játszani a váróteremben álló hatalmas favonattal (még kisebb termetű szülők is beleülhetnek) és rengeteg játékkal. Ezúttal ragaszkodott hozzá, hogy elvigyük a doktorkofferét, hogy megmutathassa a doktorbácsinak, hogy neki is van ilyen. A rendelőben aztán a doki, látva táskát egy Willkommen Frau Doktor!-ral reagált.

A tél folyamán annyira törzsbetegekké váltunk, hogy az aszisztensnő már azzal üdvözölt, hogy igen, tudja, hogy hogyan ejtik Manó nevét, és hogy nem fiú, hanem lány (lehet találgatni...). Manó nagy bánatára azonnal sorra is kerültünk, így nem volt alkalma újrafelfedezni a játékbirodalmat. Szerencsére kisebb volt a baj, mint gondoltuk (nem kötőhártyagyulladás, csak könnycsatornába ürülő nátha), hamar végeztünk is a vizsgálattal. Igen ám, de a három gyógyszer, amit felírt: egy szemcsepp, egy kúp és egy orrcsepp. Nos a háromból kettő nálunk komoly ellenállást vált ki. Az orrcsepp még viszonylag kezelhető, a kúpot is megoldottuk végül némi (legalább 20 perc) játékos rávezetéssel, de a szemcsepp sehogy sem akart menni. Próbálkoztunk ész érvekkel (eleve esélytelen), a negatív következmények taglalásával, mesével (harmatcsepp, álomcsepp), végigszemcseppeztük az egész plüssálatkészletet, anyát és apát. Semmi.

Akinek van ötlete, hogy hogyan lehet szemcseppet beadni egy kétésfélévesnek a dackorszak csúcsán (legalábbis reméljük, hogy ez már a csúcs), az feltétlenül írja meg. Bezzeg az eperízű antibotikum csúszott rendesen...

Nem is tudom ez a poszt hogyan maradhatott el eddig. Az elsők között kellett volna megíródnia. Lányos anyuka lévén szemérmetlen mennyiségű ruhát vagyok képes összevásárolni, bár szó se róla, azért a praktikum és racionalitás irányába mozgok, ha lassan is. Persze tudom én, hogy miért maradt ki, első sorban azért, mert a gyerekruhákat nem a tündibündi bécsi gyerekruha-boltokból szerzem be, egyrészt mert az áruk már az én lélektani határomon is rég túl van (50-100 eurós nyári ruhák), másrészt mert a dolgozó anyák ruhavásárlásra fordítható idejének erősen korlátozott volta miatt komoly internetes vásárló lettem.

Mivel alapvetően angol gyerekruha rajongó vagyok, költözésünk komoly hozadékának éreztem, hogy végre ha csak interneten is, de hozzájuthatok  pl. NEXT ruhákhoz (és nem a magyar West End-es áron!). Sajnálatos módon ugyanis Ausztriában az angolszász márkák nincsenek jelen, saját elmélkedésem alapján azért, mert itt elsősorban a német és más kontinentális európai márkák (Esprit, s'Oliver, Benetton) nyomulnak. Természetesen a "populáris haute couture" (Zara) és a H&M mindent vivő üzletei mellett.

Amíg Magyarországon nem lehetett kapni a H&M gyermekkollekcióját, addig külföldön ritkán mulasztottam el, hogy beszerezzek valamit, akkor még csak rokongyerekeknek. Az Esprit és a s'Oliver szintén az az árkategória, amiből csak hosszútávon, vagy naponta hordott darabokat vettem eddig (pl. esőkabát), bár az s'Oliver parndorfi outletüzletében szuper áron juthatunk hozzá az előző kollekció darabjaihoz. Ezeknek az márkáknak a legnagyobb itteni üzletei a Mariahilferstrasse-n sorakoznak, a MEXX-el és a Benetton-nal együtt. Szintén itt található egy óriási C&A, aminek a gyermekruha részlege akkora, mint az Aréna Plázában az egész C&A üzlet, egyszóval sokkal szélesebb a választék.

Azok közül a márkák közül, amiket itt fedeztem fel, leginkább a"Name it" került közel hozzám, a maga színességével, modernségével, gyerekességével és a még elfogadható áraival. A tradíciókra sokat adó osztrák családok, a hazai vállalkozásokat is támogatandó biztosan beszereznek a gyerek ruhatárába egy Giesswein darabot (az ára és a minősége miatt a másodlagos piacon is jól értékesíthető). Ha mást nem, egy gumicsizmát vagy benti cipőt, ami be kell valljam, "osztrákossága" ellenére még nekem is tetszik. Igazán trendi, jógyerekek mamája pedig Käthe Kruse kollekciójából választ, aki elsősorban babákat készít (erről még lesz szó), de újabban a gyerekszobakellékek és gyermekruhák is megjelentek nála. Ha a babaruhái árán árulná őket, nem is lenne vele nagy bajom. No és szintén a trendi, színes, drága, minden kislány álma kategóriába tartozik az Oilily is.

Akik pedig nem tudnák álomra hajtani a fejüket anélkül, hogy a gyereknek Burberry ballonkabátja, vagy Timberland pólója legyen, azok a Kärtnerstrasse felé vegyék az irányt, ahol a Dohnal-ban vagy a Steffl-ben, minden van, mi szülői szemet nem hagy szárazon.